A jó idő beköszöntével egyre több helyen találkozhatunk a szárnyas hangya megjelenésével. Gyakran előfordul, hogy a szárnyashangya a lakásban is megjelenik, nem csak a kertben. Sokan ilyenkor hangya invázióra gondolnak, és megrendelik a hangyairtást, vagy házilagos módszerekkel próbálják kiirtani nem kívánt lakótársaikat.
Szárnyas hangya invázió, honnan jön a szárnyashangya?
A hangyáknak a késő tavaszi, kora nyári időszakban van a párzási időszakuk, ilyenkor mind a nőstény, mind a termékeny hím hangyák szárnyat növesztenek, és kirepülnek a bolyból. Ez általában június környékén következik be, de az enyhe időjárás esetén ez korábban is előfordulhat. A szárnyas hangyák inváziója ebben az időszakban teljesen természetes, ez ellen tenni semmit sem lehet.
Párzás után rövid időn belül a hímek elpusztulnak, a nőstények pedig elveszítik szárnyukat és nekilátnak a peterakásnak, új bolyok, családok kialakításának. A megtermékenyített nőstény hangya kezdetben egyedül építi a bolyt. Az első dolgozók kikelése után visszavonul a fészekbe és kizárólag peterakással foglalkozik.

Szárnyas hangya elleni védekezés
A kertben a szárnyas hangya ellen védekezni nem lehet teljeskörűen hatékonyan, csak gyéríteni a populációt. Néhány héten belül lezajlik a tömeges rajzásuk, így az invázió véget ér, azonban érdemes elgondolkodi irtásukon. A kertben gyéríthető a hangyák száma, így jelenlétük kevéssé lesz zavaró a későbbiekben is, bővebb információt ide kattintva találhat. A lakásban sem lehet különösebb módon védekezni a szárnyashangya ellen, elsősorban a bejutásukat lehet megakadályozni. Ha nem hagyjuk nyitva sokáig az ajtót, ablakot, általában nem jönnek be a lakásba. Szellőztetni azonban fontos. A szúnyogháló tökéletesen megakadályozza bejutásukat, ezért célszerű szúnyoghálót felszereltetni az ablakokra, vagy az ajtóra.
Szárnyas hangya a lakásban, szükséges az irtásuk?
Ez a legtöbb esetben felesleges, de vannak olyan körülmények, mikor a szárnyas hangya irtása a lakásban szükségessé válik. Ha a kertben tapasztalható a szárnyas hangyák inváziója, ez egy teljesen természetes folyamat. Ha a lakásban jelennek meg, ez ugyan bosszantó, de nem kell rögtön hangyairtást rendelni, vagy különféle hangyairtó szereket vásárolni.
Ha jelenlétük elviselhető, nem zavarja különösebben az otthoni életet, érdemes várni néhány napot. A legfontosabb ilyenkor a szárnyas hangyák megfigyelése. Ha azt tapasztaljuk, hogy kizárólag a fényforrások körül köröznek a hangyák, és jó eséllyel a nyitva hagyott ajtón, ablakon keresztül jutottak be a lakásba, aggodalomra nincs ok. Jó eséllyel néhány napon belül elpusztulnak maguktól.

A hangyák számára az ideális élőhelyek a sötét, szűk, nehezen megközelíthető, biztonságos részei a lakásnak. A leggyakrabban az ajtók, ablakok környékére költöznek a lakásban, de kedvelik a fürdőszobákat, és az elektromos hálózatot is. Akár az alapba is beköltöznek, ahol komoly statikai károkat okozhatnak rágásukkal.
Szükséges a szárnyashangya irtás, ha
- A szárnyas hangyák jelenléte olyan helyeken jelenik meg, ahova nem tudtak az ablakon át bejutni
- Ha a szárnyashangya a fürdőszobában, vagy más olyan helyiségben nagyobb mennyiségben jelen van, ahol nem volt szellőztetés, így nem valószínű, hogy kintről bejuthattak. Még ekkor sem biztos, hogy a hangyairtás szükséges lesz, de megfelelő szakértelem nélkül ezt nehéz megállapítani.
- Azt tapasztalja, hogy a szárnyas hangyák a ház alapjából rajzanak ki
- A hangyák az ajtó vagy ablak tok sarkából, kisebb repedésekből, résekből másznak elő
- Ha olyan mennyiségben vannak jelen a szárnyas hangyák a lakásban, amely már zavarja Önt a mindennapi otthoni tevékenységei során
Összefoglalva elmondható, ha be tudja azonosítani azt a helyet ahonnan a szárnyas hangyák, vagy akár szárny nélküli társaik folyamatosan jönnek elő, biztosan van egy boly, amelyet lehet és kell is kezelni.
Ha meggyűlt a baja a szárnyas hangya invázióval, és szereté a kertben, vagy a lakásban kiírtani a hangyákat, keressen minket bizalommal! Szakszerű, hatékony és biztonságos irtási módszerekkel állunk rendelkezésére! Hívjon minket a +3670 293-9534-as telefonszámon vagy töltse ki űrlapunkat!